Above & Beyond - Stealing Time

2010.11.28. 22:34


Bár N.T múltkor kissé lefikázta Richard Bedford vokálját, az "A&B összes"-ből nem maradhat ki az alábbi sem: 
 

 2007.


Ma estefelé toltam 12 km-t hóban, havas-esőben, esőben. Eléggé eláztam mire hazaértem (még adventi koszorúért is be kellett ugrani), de szenzációs volt a patakpart a hóesésben. Mondjuk 1 kicsit kellemesebb lett volna, ha a szél nem fújja az arcomba a havat, de ne legyünk telhetetlenek, ugye.

Balaton félmaraton beszámoló kész, de még kérdés, hol jelenik meg. Majd még lesz infó erről.

Térjünk még vissza picit A&B-hez :-)
Hogy is hagyhatnánk ki az alábbi remekművet, melynek érdekessége, hogy nem női vokálra, hanem Richard Bedford énekére épül, aki a Tri-state albumon dolgozott együtt A&B-vel (jelenleg állítólag az album folytatását készítik).

 2006.


Más: ma megvolt a 7. Intersport Balaton félmaraton - a megcélzottnál sokkal jobb idővel, 1:44:12 alatt sikerült célba érni (a terv 1:48 volt), úgy is mondhatnám, hogy "mission completed" :-)

Talán írok majd rövid beszámolót is :-)

Nightwatchers - Insomnia

2010.11.18. 16:23

Vissza a klasszikusokhoz.

Faithless forog a sírjában - pedig még meg sem halt szegény.

2002-ben a Nightwatchers csapata új színt hozott a dallamos trance-zenébe a vocal helyett rap betétekkel. Azon belül is, nem a szokványos feka vagy ragga irányt követik, nem is a lelkesítően kiabáló scooter nyomdokaiban haladnak, hanem inkább a filmelőzeteseket idéző hangulatú, átható, kissé sejtelmes hangszínt használnak.

Az Insomnia-feldolgozás - pár évvel az eredeti átütő sikere után - elég merész húzás volt szerintem. Engem meggyőzött, oly annyira, hogy sokkal jobban tetszik annál. A hangszerelést tekintve a Faithless-féle divatosabb, döcögősebb alapot lecserélték pörgősebbre, amely szintén nekem kedvez. Olyan bulikon, amikor én keserítem meg a hangulatot DJkedéssel, nemigen hagyom ki ezt a gyöngyszemet.

 2002.

Szerző: N.T

1 komment

Egy idei remekmű.

A hangszerelés és a vokál szerepe eltér a klasszikus trance-ben megszokottaktól: itt érzésem szerint a nyugis, mintegy "egykedvűen" előadott vokálé a főszerep, a hangszerelés pedig nem pörgeti fel 1000-rel, nem koronázza meg egy szétfokozott szinti dallammal, inkább "csak" kiemeli, aláfesti, hangulati elemekkel egészíti ki. Maga a hangszerelés sem azt a klasszikus vonalat követi, amely miatt a trance-et megkedveltem, inkább a ma divatosabb alapokra épít. Ezeket viszont profin lovagolja meg és fejleszti a tökélyre.

Az összkép számomra egy egyedülállóan csodás kompozíció.

 2010.

Szerző: N.T

1 komment

Némileg megtörve az Above+Beyond hegemóniáját, újabb alkalmat találtam, hogy egy kis italodiscot csempésszek be ide. Alábbi remek szösszenet eredetijét ugyanis az italofenomén Den Harrow tolta a a 80-as évek közepetáján, nem kis sikerrel.

 2003.

Szerző: N.T

4 komment


Maradjunk még kicsit A&B munkásságánál. Az alábbi remekmű is a 4 órás performansz részét képezte:

 2005.


Az utóbbi időben nem sikerült kellő részletességgel beszámolni a siófoki félmaratonra való felkészülésemről - most megpróbálom pótolni a mulasztást.
Szinte az összes előírt edzést sikerült megcsinálni (egy betegség miatt egy másik pedig sérülés - enyhe csonthártyagyuszi - miatt maradt ki). Alább látható az edzésterv: az első sor mindig az edző által előírtakat, az alatta lévő pedig a konkrét eredményt mutatja.

Dátum Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
 09.27-09.03-ig5km könnyen X X10km 5:15-5:10-re X utazás utazás
5km 5 percre10x100, közte séta
5km lev. 
   Átlag: 5:03
1. kör: 26:49 (5:03)
2. kör: 26:50 (5:03)
   
 10.04-10.10-ig3km könnyen X X5km könnyen X10km erős X
3 km 4:45-4:40-re10x100, közte séta
3 km lev. 
3 km: 16:14 (5:24)
1 km : 4:31
1 km: 4:41
1 km: 5:01
4 km: 24:32 (6:08)
  5km: 29:42 (5:56) Átlag: 5:03
1. kör:  (4:59)
2. kör: 27:10 (5:07)
 
 10.11-10.17-ig3km könnyen X X 10km könnyen  X15km 5 percre, gyorsuló X
3km 100e/100k
3km lev.
3 km: 16:55 (5:38)
1 km: 4:17
1 km: 4:36
0,3 km: ?
1 km: ?
4,5 km: 24:07 (5:21)
 11,1 km 1:19:51 (7:10) 1. kör: 26:17 (4:57)
2. kör: 26:10 (4:56)
3. kör: 26:17 (4:57)
 9,7 km könnyen (6:16)
 10.18-10.24-ig 2,5km bem. X X 10km könnyen  X 15km tempó  X 
2,5km erős
5km lev.
  3 km: 17:00 (5:40)
1 km : 4:54
1 km: 4:40
0,5 km: 4:51
4,8 km: 28:39 (5:58)
  21km: 1:58:06 
 10.25-10.31-ig3km könnyen X X 3km könnyen X X X
3km 100e/100k4x 1km e/500m k
3km lev.1,5km lev.
3 km: 17:21
1 km : 4:32
1 km: 4:37
1 km: 4:45
3,6 km: 19:36
  3 km: 16:29 (5:29)
1 km: 4:48 - 0,5 km: 5:46
1 km: 4:54 - 0,5 km: 6:06
1 km: 4:46 - 0,5 km: 6:05
1 km: 4:56 - 0,5 km: 6:03
1,5 km: 7:50 (5:13)
  15,84 km: 1:19:48 (5:02)
1. kör: 26:39 (5:02)
2. kör: 26:39 (5:02)
3. kör: 26:30 (5:01)
 11.01-11.07-ig15km 5 percre, gyorsuló X X 3km könnyen X15km 5 percre, gyorsuló X
4x 1km e/500m k
1,5km lev.
       
 11.08-11.14-ig       
       
       
       
 11.15-11.21-ig      Verseny:
1:48:00
      
      
      
        
        
        

Ebből persze kevéssé jön le, mekkora szopóka volt az október 4-i és 11-i alkalom, amikoris mindkét gyors szakasz egy méretes fejerállást eredményezett. Utána alig bírtam végigvonszolni magam a pályán/előírt távon. Az se látszik, hogyan áztam szarrá most hétfőn - lényegében csak abban az 1 órában esett rendesen az eső, mikor futottam. 

Igazából már két héttel ezelőtt kellett volna 15 km-t futni versenytempóban - ez azonban csak ma jött össze. Két hete pont Nike cipőteszt volt, akkor ugyan három szigetkört futottam versenytempóban (jól sikerültek), de minden kör után cipőt cseréltem, azaz pár percet pihenhettem. Múlt héten pedig a BuBu ELLENfélmaraton miatt maradt el a tempófutás (1:58 körüli időven). Erről készült részletes beszámoló, ami talán megjelenik a Futóblogon (ide is belinkelem majd - ha meg nem jelenik meg, akkor ide rakom föl).

Tehát ma jött el a nagy nap. Nem éreztem magam teljesen felkészültnek, féltem a távtól, féltem, hogy nem tudom teljesíteni a feladatot. Nem is minden alap nélkül, ugyanis október 9-én, amikor két szigetkört kellett teljesíteni versenytempóban, épphogy futotta az erőmből a 10,6 km-re, nem tudtam volna abban a tempóban továbbmenni. Kicsit bénáztam is ma, mert a bemelegítésnél túlságosan fölhajtottam a pulzusomat (150-ig) és talán az ideálisnál egy picit gyorsabban is kezdtem (4:55 körüli tempóban). Végül mégis sikerült, 5:02-es átlag jött ki a 15,9 km-re, de a végére teljesen kifutottam magam - nem igazán tudtam volna ebben a tempóban továbbmenni - igy a 3 hét múlva sorra kerülő verseny még mindig egy kérdőjel számomra :-)

Above & Beyond - On A Good Day

2010.10.25. 09:52

Maradva a 2010.10.16. Bónusz Fesztivál témájánál, pár reflexió az Above&Beyond session kapcsán.

Leszámítva a bejutás miatti késést + 1 pisilést + 1 hotdogozást, végigmulattuk a 4 órás sessiont. Remek volt, az ismert és kevésbé ismert slágereiket, remixeiket vonultatták fel a srácok.

Én is kiemelném a notebookos-kivetítős kommunikációt a közönséggel. Először is maga az ötlet is remek: ez nem töri meg a zenei ívet. A régebbi divat, mely szerint 2 szám között bekiabálgat a DJ, bizonyos más stílusok esetén belefér, sőt, kimondottan jó hangulatfokozó elem. Ennél a zenei stílusnál azonban csak ártana egy-egy ilyen megszakítás a zene folyásában. Másrészt, a hangvétel, amelyben kommunikáltak: mindenféle felsőbbrendű árnyalat nélkül, inkább kissé érzelgősre és filozofikusra véve a figurát, mintsem "dögösre". Ez - azon túl, hogy szimpatikus - szintén összhangban van a trance-érzéssel.

Pár ponton el kellett szégyellnem magam, a tömeg java sokkal jobban ismerte a vokál részeket és a szöveget, mint én. Nekem ez a szám jött be a leginkább.

  2009.

Szerző: N.T

5 komment

Kellemes.
 

 2009.

N.T Bónusz-reflexiújához annyit tudnék még hozzáfűzni, hogy A&B nagyon ügyesen használta az óriáskijelzőt a közönséggel való kommunikációra és egyben a hangulat fokozására. Soha nem voltam még ilyen "koncert"-en és lehet, hogy többet nem is leszek, de ez a 3 óra nekem tetszett. Pedig elég keveset ittam előtte :-)

A parkolás+bejutás pedig tényleg egy horro volt... Sajnos pont ezen a napon kezdődött a művészeti képzésem, ezért elég korán kellett kelnem. Az este 9-kor elfogyasztott kv szerencsére reggel 5-ig tartotta bennem a lelket. 

Az első vizsgamunkám alább látható:

Bónusz Fesztivál 2010

 2006.

Beszámolóra nem vállalkozom, de pár reflexió belefér.

A parkolás és a bejutás körüli tetemes szívásokat feledtető, remek buliban volt részünk szombat este. Joli nem bírta túl sokáig, de respect maximum, hogy eqyáltalán eljött, és hazamenve nem vitte magával a Férjét. Attila pedig a többi, prograsszívebb teremben kereste - és találta meg - a kedvére való muzsikákat. Minket (Navixafot és engem) a 03 teremből nemigen lehetett kirángatni.

Above&Beyond egy szimpatikus DJ-páros. Nem annyira az ízlésem közepe, de nagyon kellemes Trance-et játszanak, játszottak 4 órán keresztül. Bővebben a következő bejegyzésemben - vagy Navixaféban.

Nem gondoltam volna, de sikerüt megvárni a nekem inkább bejövős Alex Morph setjének az elejét (04:00), ami nagyon tetszett. Addigra azonban sajnos eléggé befáradtam, ezért bő félóra múlva hazamentünk. Szóljon itt egy remixe, mely maximálisan megfelel a dallamos trance-ről alkotott elképzeléseimnek. S ilyen úton-módon legalább beemeltünk a blogba vmit ATB-től (mert - ha jól emléxem - eleddig 1 számát sem raktuk fel szégyenszemre).

DJ Session One - In the Way

2010.10.14. 23:24


 

 2003.


A hétfői edzés megint megaszopás volt. Még nem tudok beszélni róla :-(

 


  2004.

 

Az előző posztot ott hagytam abba, hogy voltam a Szigeten a futóklubban és kaptam tuti jó személyre szabott  edzéstervet. A cél a siófoki félmaraton teljesítése 1:50-en belül (egészen pontosan 1:48 alatt). Az első 3 hétre - bár először 13-án voltam a futóklubban - sajnos nem kaptam rendes tervet és a betegség és utazások miatt ki is maradt 1-2 edzés.
A tuti edzésterv jelenleg így néz ki (mindig csak 2-3 hétre előre kapom meg):
 

 Dátum Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
 09.27-03-ig

5km könnyen
5km 5 percre
5km lev.

 X X10km 5:15-5:10-re
10x100, közte séta
 X utazás utazás
 10.04-10-ig3km könnyen
3 km 4:45-4:40-re
3 km lev.
 X X5km könnyen
10x100, közte séta
 X10km erős X
 10.11-10.17-ig3km könnyen
3km 100e/100k
3km lev.
 X X 10km könnyen  X15km 5 percre, gyorsuló X
 10.18-10.24-ig 2,5km bem.
2,5km erős
5km lev.
 X X 10km könnyen  X 15km tempó  X 

 

Az első héten a csütörtöki edzés jól sikerült, 5:03-as átlagra jött ki a két szigetkör, igaz a végén nem bántam, hogy "csak ennyi volt". Ehhez képest a hétfői 3x3km katasztrófába torkollt: talán egy kicsit nagyobb tempóval kezdtem az első 3 km-t, mert a tempós 3-ból az első 4:30-ra, a második 4:40-re sikerült, utána viszont totál behaltam és épp csak 5:00-ra hoztam a harmadikat, a levezetés 3km-ét pedig alig birtav végigvánszorogni. Ma, két nap pihenés után is fájt még kicsit a lábam - remélem hétvégére ez elmúlik és jól fog menni a tempós 2 szigetkör.

Régen emlékeztünk a legendás tavaszi bulira. :D Ott próbálkoztam be ezzel a dallal.

Sunrise Avenue amúgy is nagyon érdekes dallamzezetésű (talán punkrock stílusú) számát mixelte át vki a szájízem szerint.

A zene a maga idejében egészen népszerű volt, még a Roxy rádió is nyomta - persze nem ebben a tökéletes, de annál kevéssé divatos verzióban.

  2007.

Szerző: N.T

1 komment

 2000.


And now something completely different...

 

 

ELKÉSZÜLT A FUTÓBLOG PÓLÓ, sőt ÁT IS VETTEM MÁR!!!!

Gigamega-ultrafasza meg ilyenek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nick fölött található (egyébként igen hasznos) fényvisszaverő csík története vicces is lehetne, ha nem lenne tragikus. Ugyanis valami gixer folytán első nekifutásra az összes pólóra (250 db!) ugyanaz a nick (DaMartian-é) került. El se tudom képzelni a főszervező/projektvezető arcát (angelday), amikor megtudta, mi történt :-(

A budai hegyekbe tervezett futásom előjátékaként tettem kerülőt az Allee-ban felállított logisztikai központba (Nike Only Store). Ennél már csak az lett volna szarabb, ha Zalaegerszegből terítik :-)

A hegyi futás nem volt könnyű, végül 14 km-t teljesítettem mintegy 450m szinttel. Nem igazán sikerült elkapni az enyhe részeket, inkább olyan hegyre föl-hegyről le jellegű lett. Amikor pl. a Virág völgy helyett a Budakeszi hágó felé vettem az irányt, sejthettem volna, hogy az inkább emelkedős lesz :-)

Szerencsére a Spar maraton semmelyik távjára nem neveztem se egyedül se haverrel se Tonikával, így a szobából gondolhaam sajnálkozva a zuhogó esőben futókra.

Ma pedig a margitszigeti Nike futóklubban voltam, és megkaptam életem első személyreszabott edzéstervét egy igazi edzőtől! Erről azonban részletesen a következő posztban. 3 szigetkört futottam megszakításokkal, de egyet 25:48 alatt :-)

 

Egy újabb remekmű a nekemvaló klasszikus alap-szinti-vokál kombinációval.

 2005.

Sir Thomas dicső beszámolója után a kocogásos történeteimmel kitörölhetem...

:)

Szerző: N.T

1 komment


 

 1999.

 

Mert szeretem :-)

 


 

Sokáig tervezgettem, hogy indulok. Igaz, csak abban az esetben akartam indulni, ha nem 30+ fokos kánikulában kell futni, ugyanis ilyen melegben reménytelen a kitűzött 2 órán belüli idő teljesítése.

A verseny előtt bő egy héttel már biztatóak voltak a hosszú távú előrejelzések, az időjósok (és a levelibékák) 20-23 fokos hőmérsékletet és kevés csapadékot vizionáltak a verseny hétvégéjére. Pár napos hezitálás után, kezemben a vadonat új Nike futóklub-kártyámmal (hol kell ezt elválasztani?) kicsengettem a (kedvezményesen is combos) 6450 Ft nevezési díjat. Persze az on-line nevezés után kapott megerősítő email-ben a 0-s rajtszám szerepelt, ami nem volt biztató, de nem csüggedtem. Mivel béna módon későn neveztem, már nem nyomtatták rá a nevemet az amúgy 5448-as rajtszámra – erre legközelebb jobban oda kell figyelnem.

Kivételesen „sajáteszűleg” vettem át a rajtszámomat a BSI irodában (most már legalább tudom, hogy hol van :-) Ha már arra jártam, egyúttal beugrottam a Spuri futóboltba is, hogy megnézzem, árulnak-e kompressziós futózoknit. Árulnak. Meglepő módon olcsóbb volt, mint a Saucony-s (biztos nem is olyan jó), ezért rögtön vettem is. A kompressziós futózokni állítólag 5%-kal jobb teljesítményt is lehetővé tesz, mert javítja a vérkeringést. Ez az én tervezett időmön 5-6 perces javulást jelent.

A nagy öregek azt tanítják, új cipőben/zokniban/ruhában nem szabad versenyre menni, mindent ki kell próbálni, be kell járatni verseny előtt. Megszívleltem a jó tanácsot és mentem is az új zokniban egy tempós szigetkört. A Nike Futóklubban ugyanis azt javasolták, hogy utolsó héten ne csináljak intervallumedzést, csak egy tempós 3-5 km-t, bár azt a versenytempónál gyorsabban, de azért nem csutkára kihajtva. Ezen a távon jól szereptelt a zokni, ezzel el is dőlt: ebben futok.

A futóblog póló sajna nem készült el időre, ezért a hagyományos „gear”-ben álltam rajthoz, ami ezen a hőfokon egy rövidnadrágból, technikai pólóból és rövid ujjú melegítő fölsőből áll.

Bár időben elindultam otthonról, és szerencsére nem sikerült ott parkolni, ahol először akartam (mert az elég messze volt a rajttól), végül mégis kicentizodött az idő. A mobil WC-k nem túl hosszú sora előtt túl hosszú sorok álltak, a pisilés meg nagyon lassan haladt. További figyelmesség volt a rendezők részérol, hogy WC-ket sikerült billenőre elhelyezni az út szélén, egy óvatlan mozdulat könnyen slozi-fejessel végződhetett volna. Az idő tehát elment a sorállással, nem volt alkalom a rajt előtt inni (az autóban elfelejtettem inni indulás előtt). Elhatároztam, hogy az elso frissítőhelyen iszok egy pohár vizet, végül egy kivételével mindegyiknél kortyoltam párat, sőt banánt és szőlőcukrot is ettem. Ez egyrészt tényleg felfrissített, másrészt alkalmanként (5-6szor) pár másodperc időveszteséggel járt.

Nagyszerű ötlet volt a rendezőktől, hogy profi tempófutókat helyeztek el a mezőnyben táblával és lufival „feldíszítve”. Ezek a futók tipikus célidőket mentek, pl. 1:45, 2:00, 2:15. Én valamivel a 2 órás elé álltam be – gondoltam, ha vigyázok rá, hogy ne előzzön meg, akkor éppen a tervezett időben érek be.

Rengetegen voltak a rajtzónában, az első futók elrajtolása után még percekig nem mozdultunk. Pár indulás-megtorpanás után (vazze, mindig ez van) végül lassan meglódult a mezőny, és jó tempóban átfutottunk az óra alatt, ami ekkor már 6 percet mutatott. Én is elindítottam a csoda-stopperemet (Garmin).

Az alábbi képen én is elbújtam:

Közepes tempóban indultam, hogy az elején bemelegedjek kicsit, mielőtt utazósebességre váltok. 5:30-5:40 közötti klikkeket/kityókat toltam és már az első frissítőpontnál kiderült, hogy ez kevés lesz, ugyanis észrevétlenül megelőzött a 2 órás tempófutó. Csak egy mellettem folyó diskurzusból értesültem a szomorú hírről, ekkor már vagy 50 méterrel előttem járt a piros lufis gyerek. Belehúztam és visszaelőztem, ami elég kellemetlen tempós futást igényelt. Hogy ez a szégyen ne fordulhasson elő még egyszer, beálltam egy 60 év körüli bácsi mögé, aki megbízhatón bő 5 perces tempóban futott. Ennek az az előnye is megvolt, hogy ő helyet csinált nekem is, csak elég fürgén kellett utána nyomakodni.

A lenti szívritmus-diagrammon is szépen látszik, hogyan lazáztam el az elejét, és az is megfigyelhető, hogy utána sokáig egyenletesen 170 körül volt a pulzusom (csak a végső hajránál ment el az egekbe egy kicsit).


 

A szervezők igyekeztek érdekesebbé tenni a futást, sok helyen volt zene, az Andrássy úton pedig fűtött utcai zongorák sora, ami jópofa ötlet (igaz olyat is hallottam, hogy ez a félmaratontól független „feature” volt):


 

Ezen a képen éppen az orromat piszkálom :-)

Az útvonal érintette a „frissen mosott” Parlamentet is, teljesen meglepődtem, hogy már nincs fölállványozva. Ez jogos, hiszen éppen most múlt egy éve, hogy elbontották az állványzatot :-)



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Valahol félút elott lettem figyelmes egy előttem futó srác pólójára, aminek hátán egy lány arcképe és alatta a „Szeretlek édes” felírat volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez kedves vagy bosszantó ajándék akart-e lenni, ugyanis az üzenete simán lehet az is, hogy „akkor lássalak, amikor a hátam közepét” :-) 

A 60 éves bácsit követtem majdnem 10 km-en át, azután elhúztam tőle, de a táv vége felé ismét utolért (nyilván megint lazázni kezdtem). Itt megint együtt mentünk egy darabig – tulajdonképpen segített visszagyorsulnom - majd az utolsó kityón megint elhúztam és kicsivel elotte futottam be. Balra a kép a bácsi befutójáról, nagy köszönet a segítségért!

Említésre érdemes még, hogy kb. 16 km-nél elkezdtek fájni a jobb lábamon az ujjbegyeim. Talán azért, mert a verseny előtt meglehetősen rövidre levágtam a lábkörmeimet, de akár az új zokni gyűrődése is okozhatta, hiszen korábban 5 km-nél hosszabb távon nem használtam. Ezt a kérdést még analizálni kell, az enyhe, de kellemetlen fájdalom sajnos elkísért a célig.

A rendezők figyelmességét jelzi, hogy a 18. kityó környékén beiktatták a Nyugati téri fölüljárót. Persze én, aki a szekszárdi „hegyvidéken” edződtem, ezen csak gúnyosan kacarásztam. Egyébként Saci néni is itt bíztatta a mezőnyt.








A pálya végefelé vizespóló verseny is volt:


 
















  


A bruttó időeredmény alapján nagy nehezen sikerült megtalálni a befutó képeimet, pedig időközben a futóblogon alakul már az összeesküvés-elmélet, miszerint a látványosan nem Nike cuccot viselő futókról nem raknak ki célfotót :-)

A befutó után megkaptam a jól megérdemelt érmet is:















 

A nevet és az időeredményt 800 Ft-ért lehetett a helyszínen belegravíroztatni az érembe, mindezt kb. 20m-re a chipleadás sátrától. Emberünk ugyanis visszakapja az 1000 Ft letétet (talált pénz), gravírozás után még marad is 200 Ft (hiába, van üzleti érzékük). Én is meginogtam, de túl hosszú volt a sor, várt otthon a finom ebéd, siettem...

Összefoglalva ez egy jól szervezett és jó hangulatú verseny volt, a megcélzottnál lényegesen jobb 1:53:07-es eredménnyel pedig nagyon elégedett vagyok. Siófokon már 1:4x-es időt szeretnék elérni.

Végül a hivatalos eredmény:


 

CJ Stone - City Lights

2010.09.16. 23:35

 

 2006.

 

Ime a legjobb kép rólam az éjszakai futáson (ennyit a fényképemberek munkájáról). Én vagyok a Mikulás középen...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Időközben elkészült a Nike félmaraton beszámoló, hamarosan azt is fölrakom (csak az macerásabb, ma nincs rá idő).

 

 2008.


Már majdnem kész a beszámoló a Nike félmaratonról. Ami hibádzik, az a célfotó, amit még mindig nem raktak föl, anélkül meg ugye nem lehet.

Közben megvolt a 15. EDF Éjszakai futás is szemerkélő esőben. Mivel nekem kevés volt a 6,5 km, ezért metrózás helyett inkább hazafutottam utána :-)

 


 

 2009.

 

Készül a beszámoló a vasárnapi Nike félmaratonról :-)

 

 2009.


Megvan a rajtcsomag, benne a rajtszám (5448) és a chip!

A Nike Futóklub edzője szerdára egy lendületes 5km-t javasolt, nem "ami a csövön kifér" tempóval, de a versenyre tervezettnél (5:30-5:40 között) gyorsabbat.  Megcsináltam, de túloznék, ha azt mondanám, kellemes volt. 27:35 lett a szigetkör, ami számomra elfogadható, de nyilvánvalóan nem tudnék ebben a tempóban lefutni egy félmaratont.

Pénteken már csak átmozgató edzés lesz, meg kezdődik a szénhidrát feltöltés :-)

Cosmic Gate - The Wave

2010.08.30. 21:53

 

 2002.


Céges kertiparti ügyében kemények voltunk: megszavazódott, hogy "nincs is annyira hideg, süssünk a kertben". Sajnos eléggé szeles volt az idő, így rendesen pedálozni kellett a parázs előállításához is (közben elhangzott az "alkalmasnak érzed magad a feladatra?" kérdés is :-). A szokásos fagyitorta elfogyasztása után (thanx to Krenya) nem túl meglepő módon testületileg bevonultunk a szobába.

Inni se ittam rendesen, így történhetett, hogy vasárnap futni mentem :-) Biciklivel mentem a Margit szigetre (végig a patakparton), ott toltam 2 tempós kört (bő 57 perc alatt), utána meg hazatekertem, a változatosság kedvéért a Városliget érintésével: összesen 24km biciklizés és 10,5 km futás volt. Csak annyi hiba csúszott be, hogy a kertben 21 fok volt, ennek megfelelően öltöztem, végig a bicikliúton viszont "fütyült a szél a seggem alatt" és elég jól átfáztam (annyi eszem nem volt, hogy fölvegyem a hazaútra bekészített pulcsit).

Az mp3 lejátszóm döglődni kezdett (lejárt a sazvatossága, már elmúlt 2 éves), hamarosan kéntelen lecserélni a tervezett ipod nano-ra :-)

Mivel a hétvégén kellőképpen hűvös idő várható, nevezni fogok a Nike félmaratonra és megcélzom a 2 órán belüli időt.

 

 2008.


A most kezdődött "túlnyomóan nedves időjárás" ((c) Rejtő Jenő) éppen katasztrófába sodorja a holnapra terezett céges kerti partival összekötött grillezést, másrészről a jövő hét végén esedéks 25. Nike félmaraton idején kellemes futóidővel kecsegtet. Ebből kifolyólag komolan fontolgatom, hogy nevezek (igaz Csocsóval még nem egyeztettem) és előrehozom a "sub 2 órás félmaraton" első kisérletét. Sajnos szabi alatt a meleg miatt eléggé elnagyjáztam a felkészülést, úgyhoz most kedden kezdem ismét komolyan készülni (siralmas 3 Szigetkörrel).

Ma már megvolt egy résztávos edzés is, közben sikerült közeli ismeretséget kötni a mára igért hidegfronttal: 3 km után bőrig áztam, igaz kb. csak 15 percig esett, de addig rendesen. Jobban jártam volna, ha beállok egy fa alá és kivárom az eső végét. A bőrig ázás olyan jól sikerült, hogy fölösleges volt hazarohanni, 2-3 perc után mindegy volt már hogy még mennyi esőt kapok,vizesebb nem tudtam lenni, ezért becsülettel végig vittem az edzést.

A hátralévő rövid idő alatt egy közepes hosszúságú tempó futás, még egy résztávozás és egy laza utás fog beleféni: kellően hűvös időjárás esetén ez elég lehet egy 1:55 - 1:58 körüli időhöz. 

Egy klasszikus darab a filmklasszikusból (Kevin & Perry Go Large).

EZ persze nem AZ a remix, hanem a nekem jobban bejövős.

 2000.

Szerző: N.T

1 komment

Sajnálatos módon végetért jól megérdemelt szabadságom, így vége a rövid adásszünetnek is :-)

 2004.

Még kacérkodom a gondolattal, hogy indulok a Nike félmaratonon szeptember 4-én, bár a mai 3 szigetkör elég szenvedősre sikeredett. Persze meleg volt...

Elméletileg van még szűk 2 hét a felkészülésre.

Egy kellemes tegnapi élményemmel színesítem a blogot.

Ezt a számot tegnap hallottam/láttam a Viván. Első hallásra beleszerettem (volna, ha normálisan fel tudom hangosítani - de Antika már aludt, és én nem hívtam ki a sorsot...). Nem gondoltam volna, hogy ennyire egészséges zenék előfordulnak még a TV-ben - valszeg meg kell szabadulnom az előítéleteimtől.

 2010.

Futás csak 2x volt múlt héten, nincs mentségem.

süti beállítások módosítása